Sunday, November 17, 2013

Gödöllő


Különleges felállásban voltunk Máriabesnyőn és Gödöllőn kirándulni.


Máriabesnyőn  a templomban van egy alsó és egy fölső templom. A fölső nekem nem tetszik, az egy sima barokk templom, de az alsó az nagyon szép. Persze be volt zárva. Igazából nem is értem, hogy miért természetes, hogy  a legtöbb templom be van bezárva. Mi most csak meg szerettük volna nézni mert a Grassalkovich kripta is itt van,  de mi van azokkal akik mondjuk imádkozni szeretnének? A bejárati osztott üveges ajtó egyik kis kockájának a sarka ki volt törve, ott be tudtam fényképezni legalább.


A múlt hét végén azt hittem, hogy az volt az utolsó szép őszi nap, de most még mintha melegebb lett volna. Még mindig vannak színek. 



Fölsétáltunk a a templom mögött lévő Kapucínus temetőbe is megnézni a Teleki Pál sírját. Volt egy két szép sír és volt egy pár "érdekes".



A kirándulás igazi célja a Grassalkovich kastély volt. Mindannyian jártunk már itt, de nagyon régen. Én egy kicsit csalódtam. Eleve nem  szimpatikusak azok a helyek, ahol nem lehet fényképezni. Mondják azt, hogy nem lehet vakuzni, mert az valami módon rongálja a festményket, de a sima fényképezést minek kell megtiltani. Gondolom azért, hogy inkább vegyük meg a drága kiadványaikat.  Egy csomó képet, rézkarcot, rajzot csak kordon mögül több méterről lehet megnézni, úgy viszont alig látszik. Nekem elég hamar elegem is lett. Otthagytam a többieket, azért gyorsan végignéztem a kiállítást és kimentem a parkba megkeresni a ládát. A park gyönyörű. Még így késő ősszel is.






Megint láttam érdekes növényeket, amik nem tudom, hogy micsodák. Több nagy ágyásnyi volt ebből a még barnán és szárazon is szép virágból. Ezek a gömbök olyan hortenzia szerűek és méretűek, de én még nem láttam olyan hortenziát, amin ennyi virág lett volna.


A másik meg ez a kis, kb 60-70 centis tüskés bokor, ami tele van kis sárga kb 5 centis alma szerű termésekkel. Egyet hazahoztam és szétvágtam, kicsit más a magháza, de azért az almára hasonlít a legjobban.


 A meténget nem érdekli, hogy november közepe van.




2 comments:

aranyos fodorka said...

Hú, de egyetértünk fényképezési tilalom és bezárt templomok ügyében !!!!
A kis sárga alma az japánbirs, tavasszal piros, meg rózsaszínes elég korán nyíló virága van, még a levélzet előtt megjelenik. Ahol gyerekeskedtem nekünk két hatalmas bokor is volt. A meténg nálam is nyílik az udvarban - megbolondítja őket ez a csalóka melengető napsugár. A horteniza pedig szerintem ez:
http://www.bakker-holland.hu/termek/cserjes-hortenzia-strong-annabelle-/

bk said...

Köszönöm! Tudtam, hogy rád számíthatok.