Sunday, December 1, 2013

Adventi kézműveskedés meg persze a bazár Hidegkúton



 A Liliék osztálya és a tanárok közös euritmia bemutatójával kezdődött a szokásos adventi kézműveskedés.






Az idén nálunk is lehetett koszorút csinálni. A drága koszorúalap helyett  
durva nagylyukú zsákvászonba tekert szalmából formázták a koszorút, 
amit aztán ugyan olyan jól lehetett díszíteni.



A mézeskalács díszítésnek mindig nagy sikere van.

Annyira bírtam, hogy ilyen ötletesen kitalálták, hogy hogyan fogják megismerni 
sütés után, hogy melyik kalács kié.


Ezeket a gyönyörű dolgokat a negyedikesek kötötték olyan gyapjúból,
amit  saját maguk festettek növényi festékkel.

Az egésznek a végén szokás szerint közös éneklés mellett meggyújtottuk az első gyertyát a nagy koszorún. Szerintem senki sem tudta, hogy az új angoltanár tud hegedülni és énekelni. Gyönyörűséges volt ahogy elénekeltek kánonban egy latin nyelvű karácsonyi éneket. Folyton erőltetik a kánont, de én nem szeretem. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg tetszett. Meg is mondtam a Lilinek, hogy tanulja meg ezt a dalt, és karácsonykor előadhatnák itthon is a gyerekekkel.


  A hidegkúti bazár az idén is egy napra esett a miénkkel, így aztán délután átmentünk oda. Láttam a műsorban, hogy kettőkor koncertet ad Ő:


Persze csúszott az egész, a gyerekek már kezdtek nyűglődni, és amikor végre elkezdődött egyáltalán nem értették, hogy én ezt miért akartam megvárni. Én meg rádöbbentem, hogy így 20-30 év szünet után is tudom a számok nagyrészét, ennél konkrétan majdnem sírtam. A második szám közben mondtam nekik, hogy menjenek nézelődni, mert én biztos, hogy végighallgatom az egészet.


No comments: