Tuesday, August 26, 2014

Berlin

Berlinben már sokszor voltam, jól ismerem. Főleg még a rendszerváltás előtt-alatt, mert volt egy csomó barátom, ráadásul a Malévnál dolgoztam, úgyhogy semmiből sem állt kiugrani szabadjeggyel. Már a fal leomlása előtt is nekünk magyaroknak át lehetett menni Nyugat Berlinbe, ami mégiscsak nyugat volt, meg a rendszerváltás maga talán itt volt a legérdekesebb, legizgalmasabb, úgyhogy azokban az években tényleg sokat jártam ki. A régi barátságok persze egy kicsit megkoptak, mert ahogy mindenkinek kitárult a világ, mindegyikünk másfelé utazgat. Egy pár éve egyszer még voltunk kint autóval, akkor kifejezetten a  régi német barátokkal találkoztunk, de most valahogy nem volt kedvem megkeresni őket. Biztos az is benne van, hogy ha a barátnőm itt marad, akkor úgyis jövök még.
Szóval ez a mostani Berlin olyan lustálkodós, környéken sétálós lett. Egyik dálután kimentünk Potsdam-ba, és egyik nap bementünk a városban, hogy megnézzük a Spreepark romjait, amit közben új kerítéssel körbekerítettek, úgyhogy nem tudtunk bemenni, majd a 100-as emeletes busszal buszoztunk egy teljes kört, mert az olyan mintha direkt városnéző busz lenne, és a Brandenburgi kapu mellett megnéztük a holokauszt emlékművet. Szegény Lili elég sokat unatkozott és szerintem nem nagyon értette, hogy mi a fenét eszünk mi ezen a ronda városon. Pedig kifelé a kocsiban történelem órát tartottam, és elmagyaráztam neki, vagy legalább is megpróbáltam elmagyarázni, hogy mi volt az a rendszerváltás. Nem volt egyszerű megfogalmazni úgy, hogy egy 12 éves gyerek megértse, hogy mi volt a bajunk a régi rendszerrel, és nekem miért nagy dolog még így 25 év után is, hogy 4 országon átmegyek úgy, hogy csak abból veszem észre, hogy már másik országban vagyok, hogy más nyelvűek a feliratok.

séta a Weißensee felé



templomrom graffitivel

ez a kép 30 évvel ezelőtt is készülhetett volna ha eltekintünk a bal
alsó sarokban a dm kirakattól

Potsdam, Sanssouci park


Potsdam, holland negyed





Weißensee zsidó temető




Spreepark, az óriáskerék csikorogva-nyikorogva forog a szélben

Spree

városnézés a 100-as busszal

Holokauszt emlékmű








Berlin jelképe a medve



























2 comments:

Holdgyöngy said...

Jó volt veled körülnézni, a másik bejegyzésedben is.

aranyos fodorka said...

Valahogy Berlinbe sosem kívánkoztam. Nem érzem, hogy annak a városnak lenne valami "varázsa" ami oda vonz. Persze lehet, hogy részben azért is, mert a régi Berlinből többféle
ok miatt is kevés látható ma már.