2015/09/04

Balti túra - Észtország

Sajnos Észtországra nagyon kevés idő jutott. Kora délután értünk Tallinba. A szállásunk nagyon jó helyen volt, közvetlenül az óváros mellett. Lepakoltunk és besétáltunk és megintcsak ámultunk és bámultunk. A dűnéken és a keresztek hegyén kívül Tallinra voltam a legkiváncsibb és egyáltalán nem csalódtam. Tallin (is) gyönyörű. Igazi tengerparti szeles tiszta idő volt. A pasztell házak fölött vijjogtak a sirályok. Keresztül kasul bejártuk az egész óvárost. Mindenhol nyüzsögtek a turisták. A a Városháza téren volt egy hatalmas piac, amit éppen kezdtek összepakolni amikor odaértünk. Nem értettük, hogy miért olyan korán, aztán nem túl messze leültünk vacsorázni egy étterem teraszára és akkor láttuk, hogy egy kisteherautó valami álványokat húz. A vacsoránk végére a tér kiürült,  a zsúfolt piac helyén állt egy színpad és már az előadás kellékeit pakolták. Lehet, hogy ez ott a napi rutin része? Végül is nem tudtuk meg, hogy mit adtak elő, mert mire elkezdték volna addigra annyira elfáradtunk, hogy visszamentünk a szállásra.
Reggel korán indultunk mert nagyon hosszú út állt előttünk. Észtországban a vadveszély táblán jávorszarvas van, végre sikerült egy olyan táblát találnunk, ahol meg lehetett állni és a háttér is szép.
Délre értünk Tartuba. Tartu egy nagy egyetemi város, a csókolózó diákoknak szobruk is van. Egy elképesztő kinálatú cukrászdában kávéztunk és ettünk észt túrótortát. Az egyik barátnőm megvette az út előtt  az egyetlen soványka  utikönyvet amit erről a térségről lehetett kapni, csak hogy mégis legyen nálunk valami, abban volt egy pár érdekesnek tűnő dolog és finomnak tűnő kaja, amit meg szerettünk volna kóstolni, ez volt az egyik, de nem volt egyáltalán különös, szerintem csak azért rakták bele, hogy egyáltalán legyen valami észt ennivaló is. Tartuban a régi városközpont nem túl nagy de azért van egy pár hangulatos épület. Megnéztük a Szent János templomot, ami az észak-európai téglagótika szép példája, érdekesek voltak a kis terakotta szobrocskák,  állítólag több ezer díszítette eredetileg.
Tartuból elindultunk vissza Lettországba, de egy kis kitérővel még megnéztük a Sangaste kastélyt. Sajnos csak kívülről, mert pont akkor zárt be amikor odaértünk. Körbejártuk aztán visszaindultunk Lettországba. Szerencsénkre jó későn majdnem 10-kor sötétedett csak, mert  reménykedtünk, hogy hátha látunk jávorszarvas. Ráadásul egy jónak tűnő rövidítés miatt vagy 20km-t egy földúton tettünk meg szép erdős, dimbes dombos tájon, de a szarvasok sajnos elbújtak. Itt mind a három országban a harmadrendű utak jóminőségű földutak voltak, gondolom a kis forgalom miatt, ami nem lett volna baj, mert tényleg jó minőségű volt és száraz, csak azért izgultunk egy kicsit, mert a bérelt autó biztosítása oda nem volt érvényes.

Tallin

régi raktárépületek, mindegyiken ott van a csiga amivel fölhúzták az árut

a Negoliste templom és a toldalékai

ami úgy néz ki mint egy templom az a régi városháza, előtte a Városháza tér a piaccal

 piac








kilátó a városra
sirály pózol a kilátóban









ez a huncut kinézetű úr néz le az előző ház tetejéről




Tartu, bábszinház szép kapuval és jópofa spalettákkal

mellette a játékmúzeum


hátul a Szent János templom 



patchwork párnák a padokon




terakotta emberkék


a városháza előtt csókolóznak a diákok

ferde ház


oldalról is jól látszik


Sangaste kastély




1 megjegyzés:

aranyos fodorka írta...

Gyönyörű, gyönyörű....Egyszerűen nem győzők csodálkozni - bár hát magam sem tudom, miért is. Mert semmilyen, vagy mert téves elképzelésim voltak erről a vidékről? Nagyon örülök és köszönöm, hogy bemutattad ezeket a sosem-látott szépséges helyeket. Nehezemre esne a mai anyagból kiemelni bármit is, de talán az a tégla-templom...hát igen...az IS csodálatos.